Szeptember 12.

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Minden embernek vannak jobb és rosszabb életszakaszai. Egy bizonyos időszakban sok pofont kap az ember, aztán ez átbillen és minden gördülékenyen megy, minden sikerül. Úgy érzem, most nekem az utóbbi idő érkezett el. Miből gondolom? Az edzéseim a szokásosnál is jobbra sikerednek, minden akadályozó tényező elhárult. Még csak erőlködnöm sem kellett ezért, sőt olyan színezete van az egésznek, mintha én lennék megbántva. Bár ezt akkor nem így láttam, de igazán most derült ki, milyen szerencsés is vagyok valójában. A diétát nagyon bírom, és az aerob munkát sem gyűlölöm annyira elszántan, mint bármikor a korábbi felkészülések során. Ez utóbbinak egyik oka szerintem, hogy az esti szobabiciklizés közben a korábban felvett forma 1-es futamokat és rally-t nézem végig. Hátha látok bennük valami újdonságot! Az elmúlt néhány napban Jay Cutler-t néztem és ez annyira bepörgetett, hogy majdnem kettéharaptam a bicikli kormányát! A mai edzésnap is nagyon jól sikerült. Eldöntöttem, hogy a verseny időpontjáig sokat fogok hozni a bicepszemen. Mivel a feladat szinte lehetetlen, ezért éppen nekem való. Most nem egy, hanem két súlycsökkentő sorozatot végzek minden bicepszgyakorlatnál. A karom már szinte sikított a fájdalomtól és a vérbőségtől, de én nem kíméltem! Egy gazember vagyok! Ha még nem mondtam volna, én találtam fel a szenvedést is! A mai nap termése:

Mell és bicepsz:
Ferde pados nyomás 135×8 145×5 145×4
Fekvenyomás 105×6 115×4 105×4
Tárogatás 30×7 30×5 30×5
Tárogatás gépen 80×8 80×6
Bicepszhajlítás Scott-padon 45×6 45×4 35×4 30×4
Bicepszhajlítás állva rúddal 30×6 40×5 45×3
Bicepszhajlítás gépen 20×6 25×5 30×4
Szuperszettben
Váltott karú bicepszhajlítás 8×8 8×5
Koncentrált hajlítás kézisúlllyal 12×6 10×8

Sajnos a mellnél a gépen történő negatív nyomást ki kell hagynom vállfájdalmaim miatt. Sebaj, a gépi tárogatás is nagyszerű!

Mai étrendem:

7,00 20 dkg rizs, 7 tojásfehérje, 1 adag ON 100 % Whey Pro, éhgyomorra 1 csomag Universal Animal Cuts 
10,00 15 dkg rizs 7 tojásfehérje
13,00 15 dkg rizs 3 adag ON 100 % Whey Pro,
14,00 1 csomag Universal Animal Pak
15,00 edzés, edzés előtt Universal Animal Cuts
17,30 15 dkg rizs 40 dkg csirkemell, 3 adag ON 100 % Whey Pro
20,30  8 tojásfehérje, 3 adag ON 100 % Whey Pro

Azt hiszem, remekül fognak működni a változások. Így kell lennie! Holnap a váll és a tricepsz edzése következik. Mostanában minden egyes nap kezdését tűkön ülve várom. Várom a reggelt, hogy kardiózzam, várom az étkezések időpontját, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékkal lássam el izomzatom, várom a délutáni fergetegesnek ígérkező súlyzós edzéseket és várom az esti kardiózást, hogy közben forma 1-et nézhessek! Mindezt azért teszem, hogy 5 hét múlva jó formát tudjak hozni!

Még egy megjegyzést szeretnék tenni: Valaki megkérdezte tőlem a hét végén, mikor sírtam utoljára. Akkor erre a kérdésre nem feleltem! Most töredelmesen bevallom, akkor mikor Talmácsi Gábor élete első gyorsasági motoros vb. futamgyőzelmét aratta, bizony sírtam! Azt nem bírtam száraz szemekkel nézni. Felemelő volt és csodálatos élmény! Sajnos csalódás miatt én már nem bírok könnyeket ejteni, pedig lehet, hogy könnyebb lenne!   

A mostani két hónapos felkészülési ciklusomat kiegészítőkkel a {www.extremefit.hu} testépítő webáruház támogatja