Történet

Részvétel egy testépítőversenyen

Részvétel egy testépítő versenyen

A testépítésben a versenyeken való részvétel a hab a tortán. Szinte mindenki ismeri Arnold Schwarzenegger sikertörténetét, aki a testépítő versenyeken aratott győzelmeivel alapozta meg hatalmas filmes sikereit.

A feketepiac

Akárki akármit mond, a feketepiac virágzik. Akinek pénze van, szinte mindenhez hozzájuthat. Így van ez a szteroidokkal is.

Az illegális szteroidok mindenhova eljutnak

A nők edzéséről általánosságban

A NŐK EDZÉSÉRŐL

Most lehet, hogy újdonságot fogok mondani, de egy nőnek is ugyanolyan intenzíven kell edzenie, mint egy férfinak, akkor is, ha csak alakformálás, zsírleadás a cél. A nők attól való félelmükben, hogy túl izmosak lesznek hajlamosak olyan edzést csinálni, ami sorozatonként 15-20 ismétlést tartalmaz. Ez esztelenség.

Ki számít testépítőnek?

A versenyszerű testépítés a világ legkeményebb sportjai közé sorolható, viszont ritka az olyan sportág, ami ennyi mindent adhat annak, aki hajlandó energiáit maximálisan a testépítésre irányítani. Nemcsak fizikálisan kaphatunk sokat, hanem mentális és emberi jellem javulását is tapasztalhatjuk magunkon és azokon, akik alázattal, becsülettel közelednek a versenyszerű body-building felé.

Képzelt riport egy testépítés nevű sportággal... II.

Ez is egy forró, nyári napnak ígérkezik. A levegő már reggel 7 óra körül 20 fokra emelkedett. Ismét a Testépítéssel randevúzom! Szerencsére következő beszélgetésünk helyén ventilátor hűsíti a felmelegedett helységet. Interjúalanyom még nincs itt, ezért van időm elgondolkodni korábbi beszélgetésünkön, amire remek lehetőséget ad a kis szoba nyújtotta csönd.

Képzelt riport egy testépítés nevű sportággal...

Nehéz helyzetben vagyok, ugyanis következő interjúalanyom egy olyan egyéniség, aki már régóta létezik, tevékenykedik, de csak az utóbbi években forog igazán a köztudatban. Nehéz egy olyan illetővel beszélgetni, aki tudja mit jelent az igazságtalan mellőzőttség és mit jelent, ha egyik napról a másikra divatba jön! Gyakorlatilag tudja, hogy mi a dörgés!

A XXI. század életformája II.

A wellness életformához hozzátartozik az egészséges étrend, ami sajnos egyelőre elég sok félreértésre ad okot. Az élelmiszereken feltüntetett csökkentett zsírtartalom sajnos nem mindig jelenti azt, amit eredetileg kellene. A 30 %-os zsírtartalom 20 %-osra csökkentése nem jelent alacsony zsírtartalmat. A cukor nélküli termékek csak akkor valóban cukor nélküliek, ha ténylegesen nem tartalmaznak cukrot.

A XXI. század életformája I.

Korunkban mindenki életmódot követ, néha olyat, ami divat. Ma a wellnes is divat, ami olyan életmódot takar, amivel akár életünket jobbá, egészségesebbé, tartalmasabbá tehetjük. A wellness nem egy sportágat jelent, hanem több sportág és a helyes, egészséges táplákozás követésének összefoglalását. Egyszóval a wellness életforma.

Hibák, amelyek életünk megkeserítői lehetnek!

Sokan kérdezik, hogy miért van az hogy ennyi meg annyi edzés és aerob gyakorlat ellenére nem fejlődnek semmit. Természetesen egyből az kerül szóba, hogy bizonyára rossz edzésterv szerint dolgoznak, nem jók a gyakorlatok vagy a gyakorlatok sorrendjében van a hiba. Ennek egyenes következménye, hogy az edző hülye, nem jó és nem ért hozzá.

Egy testépítő élete

A nyári időszak egy testépítőnek általában nem nyaralással telik, hanem versenyfelkészüléssel. A testépítőversenyek többsége tavasszal és ősszel zajlik, így az ezt megelőző 3-4 hónap diétázással és kemény edzéssel telik.

Tartalom átvétel