Az emberi test a világ egyik, ha nem a legcsodálatosabb műremeke! Minden szerv, minden sejt pontosan beszabályozott rendszerben dolgozik, a legtökéletesebb gépezeteket is felülmúlóan reagál a változásokra, és azonnali reakciókkal próbálja visszaállítani az élethez szükséges egyensúlyt. A belső szervek pillanatnyi kihagyás nélkül látják el létfontosságú feladataikat, a vér hosszú útján tápanyagokkal látja el ezeket a szerveket, a szív pedig magát az életet jelenti szabályos dobogásával!
Hormonrendszerünk rengeteg szervi működés szabályosságáról gondoskodik, és ezeket ellenőrzi az emberi szervezet koronája az agy! Mindezt az izomzat borítja, ami nemcsak funkcióival jeleskedik, hanem szépségével, formájával és harmóniájával! Amióta az emberi értelem tudatára ébredt, mindig is a művészet egyik központi eleme az emberi test ábrázolása volt! Az ókori görög kultúrában már jelentős szerepet kapott a test, az izomzat, hiszen ma is csodált szobrászatuk fő eleme volt, isteneiket, hőseiket kidolgozott, arányos izomzattal ruházták fel, amivel próbálták bemutatni a kecsességet, az erőt és az ép lelket! Ma is jelentős tényező az emberi test szépsége, nagyon sok területen az érvényesség fokmérője! Vannak közöttünk olyan szerencsések, nők és férfiak között egyaránt, akik minden erőfeszítés nélkül formás testtel rendelkeznek. Ők azok, akik tökéletes genetikai adottságokkal vannak megáldva.
Hiába tűnik látszólag egyformának az emberi test az eltérő genetikai adottságoknak köszönhetően, testünk felépítésében, az izomzat tömegében, formájában és összetételében nagy különbségek fedezhetőek fel! Az izomzat fejlődése és formája, összetevői annyiféle apró dologtól függnek, amik eredendő adottságainknak köszönhetően ezerféle eltéréseket mutatnak, hogy szinte lehetetlen két egyforma embert találni! Láthatunk eleve erős vádlival rendelkező embert vagy kecses idomokkal megáldott hölgyet, vannak erős karú testépítők és léteznek olyanok is, akik egy-egy izomcsoport hangyányi javulásáért vért izzadnak! De ami csodálatossá teszi az emberi testet, izomzatot, hogy formálható, alakítható, változtathatunk méretén, fogyhatunk, hízhatunk, izmosodhatunk! Nincs más feladatunk, mint a célunknak megfelelően étkezni és kemény edzéseket végezni, hosszú éveken keresztül!
Évek! Ez szörnyű!- gondolhatja az azonnal jobb alakra vágyó hölgy vagy férfi! Sajnos ez egy olyan mozgáskultúra, aminél nem lehet néhány alkalom után learatni a babérokat, itt nincsenek azonnali eredmények! A fejlődésnek vannak külső jelei, esetleg még más is észreveheti rajtunk az apró változásokat, de a látványos eredményekhez bizony kitartás szükséges, amihez ösztönző erő kell, az a tényező, ami a lelkesedést magas szinten tartja, hogy évekig kitartsunk a helyes étrend és az igazán megerőltető edzések mellett! Ez a motiváció jelentheti egy esetleges hosszú távú életvitel kialakulását, amelyben a szigorú diéta és az edzés olyan természetes, mint az esti lefekvés vagy a fogmosás!
Motiváció, ösztönzés, mindegy hogy nevezzük, de jelenetős szerepe van abban, hogy ki tud éveken keresztül magas intenzitású edzéseket végezni és megalkuvás nélkül ragaszkodni a helyes étrendhez! Kezdőként mindannyian nagy lelkesedéssel fogunk neki céljaink megvalósításának, aztán ahogy telnek-múlnak a hónapok, rá kell jönnünk, hogy a kívánt célhoz mindig kemény munka szükséges, napról-napra, sok-sok évig! Ezért nagyon fontos megőriznünk motiváltságunkat, hogy minden napot úgy kezdhessünk: ma megint keményen meg fogok dolgozni az eredményekért!
A motiváció egy megfoghatatlan fogalom, ezért nagyon nehéz konkrétan egy-egy személy számára olyan dolgokat mondani, ami sokéves ösztönzést jelenthet. Mindenki más egyéniséggel, gondolatvilággal rendelkezik, így egyforma motivációs erő sem létezik. Azonban létezik néhány általános támpont, amik a tapasztalat szerint ösztönzőleg hatnak!
A súlyzós edzés legnagyobb ösztönző ereje a versenyzés! Akár a testépítés az erőemelés vagy a fitness áll közel a szívünkhöz, a versenyek időpontjára való készülés igazi motiváció, hiszen olyan ember még nem létezett, aki nem csúcsteljesítménnyel, csúcsformával akarja felhívni magára a figyelmet! Természetesen ez már egy bizonyos szintet elért sportolónak való feladat, de egy kezdőnek – ha csak nincsenek kivételes genetikai adottságai - egyelőre még nagyon távolinak tűnik a versenyhez megfelelő fejlettség! Ha eldöntöttük, hogy versenyezni kívánunk valamelyik szakágban, kezdőként is kinézhetünk magunknak egy versenyidőpontot, így ehhez a dátumhoz mérhetjük majd fejlettségünket, ez a nap amire, a lehető legjobb formába kell kerülnünk! Ha állandóan szemünk előtt tartjuk ennek a napnak a dátumát, mindig a lehető legnagyobb lelkesedéssel vágunk bele a napi feladatokba! Ha elérkezik a kijelölt nap, ismét határozzuk meg, hogy mikor lesz következő „képzeletbeli” versenyünk. Arra ügyeljünk, hogy ne legyenek túl közel egymáshoz az időpontok, mert egyrészt teljesen kizsigereljük szervezetünket másrészt a motiváció és lelkesedés fenntartásának érdekében kötelező néha pihentetni szervezetünket és akaraterőnket. Talán úgy lehet a leghatásosabban fejlődni, ha éves időszakokban gondolkodunk, vagyis a két „verseny” időpontja között teljen el egy év. Ha egy teljes éven keresztül állandóan magas intenzitással eddzünk, és ráadásul megfelelő és szigorú étrendet folytatunk, az elért időpont után nem árt egy hét pihenőt tartani, a regenerálódás és a megújuló lelkesedés érdekében. Sajnos az emberi szervezet teherbíró képessége nem határtalan, ezért még a legnagyobb akaraterővel rendelkező sportolóknak is szükségük van egy rövid pihenőre! Még a professzionális testépítők is lazítanak egy kicsit közvetlenül a versenyévad vége után. Nekik is csak néhány nap vagy hét ez a lazább időszak, de ilyenkor mellőzik az edzést és a szigorú diétát is. Ez után újult erővel vágnak neki az új esztendő kihívásainak.
Folyt.köv.