A teljesítmény

Nyomtatóbarát változat

A teljesítmény egy fizikai fogalom, melyet akár számokban is ki lehet fejezni. Életünk egyik hajtóereje a teljesítmény, melynek mértéke a pénz, hiszen az embereket általában pénzzel jutalmazzák erőfeszítéseikért legyen az szellemi vagy fizikai munkavégzés. Mindenki elvárja, hogy teljesítményének mértéke egyenes arányban legyen javadalmazásával, ami természetes is. Úgy gondolom, senki nem szeret egy tál ételért napi 10-12 órát gürcölni. Ezzel ellentétes mai világunkban uralkodó kapitalizmus, ahol minél több munkát sajtolnának ki az emberből, a lehető legkisebb juttatásért cserébe. Az elismerés mértékét minél alacsonyabb szintre kívánják szorítani, ami valljuk be önbecsülésünknek, önbizalmunknak nem igazán használ. Talán nem véletlenül látni annyi életunt, akaratgyenge, depressziós embert lépten-nyomon. A negatívumok kihangsúlyozása – ami minden munkaadó egyik alapelve lett – minden teremtményre rossz hatással van, ami huzamosabb ideig senki számára nem elviselhető állapot. Járnak közöttünk erősebb lelkialkatú emberek, kikről lepereg a rosszindulatú kritika, akik „csakazértis” mindennek a jó oldalát közelítik meg. Ezeket a kivételes mentális adottságokkal megáldott személyeket nem szabad összetéveszteni, a szinte divattá váló „jókedélyű” emberekkel, kiknek jókedve azon alapul, hogy mindent és mindenkit lesajnálnak. Úgy gondolom ez is negatív gondolkodásra vall, csak ezekben az esetekben nem saját maguk, lelkük a célpont, hanem más, esetleg jobban, becsületesebben dolgozó emberek munkássága, erőfeszítései.

A sport az élet egyik olyan területe, ahol elég tisztán mérhető a teljesítmény, ahol learatható a befektetett energia gyümölcse. Profi sportolók ezrei tudják folyamatos magas szintű produkciójukkal anyagilag biztosítani jövőjüket, ami ugye megfelelő javadalmazást sejtet. Az átlagemberek többsége csodálja ezeket a már-már halhatatlannak titulált félisteneket, tiszteli elsöprő önbizalmukat és lenyűgözve figyeli elpusztíthatatlannak vélt akaraterejüket.

Kis hazánkban sajnos az elismerés és annak mértéke kezd furcsa torzulásokat mutatni. Nem mindig azok és úgy részesülnek a diadalérzésből, a közszeretetből, akik valójában érdemesek rá. Sztárnak vannak kikiáltva olyan személyiségek, akik valódi képeségekkel, felmutatható teljesítménnyel nem szolgálnak. Ők azok, akik példát mutatnak a most öntudatára ébredő nemzedéknek, mégpedig azzal a rossz és tűrhetetlen példával, hogy akkor is lehetsz igazán elismert figura, ha nem vagy tehetséges és nem dolgozol gőzerővel, sőt ha egyáltalán nem akarsz dolgozni, ripsz-ropsz tévésztár leszel. Most még nem látszik, de ennek következményei lehetnek országunk életében, mindenki „nagydumás” és ”jófej” akar lenni, sok pénzért a lehető legkisebb tudással a háta mögött. Fiataljainkat manapság senki nem ösztönzi munkára, fogcsikorgatásra, szinte eltűnnek azok a hangok, akik arról beszélnek, hogy először nem elismerést kell szerezni, hanem kőkeményen teljesítmény szükséges, majd eztán várjunk több-kevesebb dicsőséget. Bizonyára sokkal könnyebb beszélni valamiről, mint megdolgozni érte, de amióta világ a világ, semmiből nem született semmi. Magyarországon ezt a tényt próbálják teljesen figyelmen kívül hagyni. Ilyen közegben bizony nagyon nehéz teljesíteni, ösztönzést találni a munkára.

Ahhoz, hogy kikerüljünk a jéghegy felé sodrodó hajóról, hogy ütközéskor már messze legyünk a süllyedő hajótesttől, nekünk saját magunkat kell munkára fognunk, ami a világ egyik legnehezebb feladatai közé tartozik. Az ember egyik alaptermészete, hogy azt a tevékenységet végzi rendesen, amire mások utasítják. Ha nincs a rabszolgatartó-társadalmat idéző hangulat, nincs kényszerítő erő, akkor egyesek képtelenek a cselekvésre, még akkor is, ha tevékenységi körük, munkájuk javadalmazása azon múlik, hogy milyen lelkiismeretesen dolgoznak. Sőt tovább megyek! Ha az embereknek nincs megszabva, hogy mikor kell beérni munkahelyükre, akkor lehet hogy soha többé nem kelnének fel az ágyból. Ennek a termelékenységnek nagyon ártó közönyös, közömbös állapotnak véget kell vetni, különben öregkorunkban azon fogunk keseregni, hogy mi mindent szerettünk volna megkapni elérni és nem sikerült, és azzal hogy keveset tettünk érte, még a siker halovány esélyétől is megfosztottuk magunkat. Első lépésként mindig tudnunk kell, hogy miért kelünk fel reggel (nem, nem azért, mert csörög az óra). Bárhol dolgozunk is, bármilyen munkakörben, fizetést kapunk érte, amelynek mennyiségével már a hónap elején tisztában vagyunk. Ezért a pénzért kelünk fel reggel! Ezt azonban tovább is vihetjük, ha tudatosodik bennünk, hogy mire szeretnénk költeni, mire tesszük félre megkapott pénzünk bizonyos részét. Mindig keressünk magunknak célokat, éljünk akármilyen vészterhes időket is. Ha nagyon nehéz helyetben vagyunk nem az a megoldás, hogy hátat fordítunk mindennek, ilyenkor fogcsikorgatva is, de a kátyúból való kikecmergésen kívül más célunk nem lehet. Manapság nem ritka, hogy kukában turkáló embereket látunk, akik majd este a padon alszanak és legfőbb kincsük a papírzacskóba csomagolt üveg, amiben minden kétséget kizáróan nem málnaszörp van. Ők azok, akik teljesen feladták, elfordultak az élettől, akiknek már minden mindegy. Vannak emberek, akik igen nehéz helyzetben vannak, ráadásul önhibájukon kívül, de soha ne feledjük: valahogy mindig lesz. Rajtunk múlik, hogy jobbra forduljon sorsunk! Ne várjuk, hogy magától megváltoznak körülményeink.

Mikor megvannak legalapvetőbb célkitűzéseink, továbbléphetünk: kerüljük az olyan társaságot, az olyan embereket, akik azt hangoztatják, hogy mennyire nincs értelme dolgozni, hogy csak annyira szabad megerőltetnie magát az embernek, míg a beosztásban felettünk álló személynek szemet szúr a lustaságunk, hogy nem szabad keményen hajtani, és így tovább. Sajnos a kapitalizmussal együtt jár az is, hogy másoknak dolgozunk, és hogy farkastörvények uralkodnak. Éppen ezért, ha előrébb akarunk kerülni példás szorgalmat kell mutatnunk, hiszen a kapitalizmus kizsákmányoló rendszerét aknázhatjuk ki ezzel. Megmagyarázom: a mai felfogás szerint, azért nem szabad túl jól dolgozni, mert úgysem miénk lesz a haszon. Azonban, ha azt látják rajtunk, hogy igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, akkor azért kapunk valamivel több juttatásért felelősségteljesebb munkát, hogy még több hasznot sajtolhassanak ki belőlünk. Akiről süt a nemtörödömség, a munka iránti undor, biztos lehet benne, hogy akár élete végéig ugyanazért a kevéske pénzért fog robotolni. Így jobb, ha nem hallgatunk azokra a szavakra, amelyek arra bíztatnak, hogy mindenképpen a minimumot nyújtsuk.

Sportolóként, testépítőként megtanultam, hogy a kemény munka bőségesen meghozza a gyümölcsét, ha nem is azonnal. A sport által tanultam meg, hogy legyen szó bármiről, teljes odaadással végezzem azt, és idővel bebizonyosodott, hogy milyen jól tettem, amikor nem hagytam lankadni munkamorálomat. Mindenkinek vannak nehezebb időszakai, amikor sötéten látja a jövőt, így velem is előfordult, hogy igencsak szürke ködbe burkolóztak terveim. Ez az az idő mikor pihenésre van szükségünk, mnetálisan ugyanúgy, mint fizikailag. Ekkor kell szabadságra menni, ekkor kell sportolóknak pihentetni az edzéseket és kikapcsolódással tölteni néhány napot. Ha már megszoktuk azt, hogy célokat kitűzve élünk és mindennapjainkat teljes erőbefektetéssel végzett munkával töltjük, a pihenés napjaiban szinte megvilágosodnak új céljaink, új kitűzött útvonalunk. Talán a nehezebb, borúsabb szakaszunkban derűlátásunk megcsappanhat, kétségeink támadnak képességeinket illetően, és egyáltalán a munkában. Örök igazság: a befektetett energia nem vész el, csak átalakul. Ez a mondat mindig eszünkbe juthat!

A negatív beállítottságú embereken kívül kerüljük még az irigységet, és az irigy embereket. Az irigység a legtöbb konfliktus kirobbantó oka. Ráadásul, ha mi érzünk irigységet mások iránt, szinte nullázhatjuk saját céljaink minőségét és mennyiségét. Ez a rossz érzés jelentősen csökkentheti munkakedvünket, és ezáltal munkánk eredményességét. Szerintem nincs miért irigyelnünk senkit, biztosak lehetünk benne, hogy az irigységet kiváltó dologért az illető kemény árat fizetett, vagy fog fizetni. Mindenért meg kell dolgozni ilyen vagy olyan módon.

Kerüljük az emberek teljesítményének minősítését is. Azzal, ha mások munkáját kisebbítjük, nem felértékeljük saját magunkat, hanem inkább alacsony színvonalhoz alacsonyítunk le másokat. Saját magunk teljesítményének növelését kell szemünk előtt tartani, nem más napi produktumait kell hasonlítanunk munkánkhoz.

A teljesítmény talán az egyik legfontosabb eleme életünknek, de csak akkor, ha szeretnénk vinni valamire az életben. Ha nincs konkrét elképzelésünk, hogy mit kezdjünk a rendelkezésünkre álló földi idővel, természetesen nem kell törnünk magunkat. Akár fekve is maradhatunk az ágyunkban!