Egyszer volt, hol nem volt

Nyomtatóbarát változat

Egyszer volt, hol nem volt...

Kiskoromban nem rajongtam a mesékért! Talán már akkor is túl földhöz ragadt voltam, akkor is dúlt bennem a sport iránti szenvedély, így semmi realitást nélkülöző mesével nem tudtam teljesen megbarátkozni! Egyedül azokat a meséket kedveltem, amik tanítottak is, figyelmeztettek a hibákra és útmutatást nyújtottak. Persze, akkor ezt még így nem tudtam sem elmondani, sem felfogni, de ösztönösen a tanmesék iránt vonzódtam és próbáltam a magam gyermeki egyszerűségével kikövetkeztetni a helyes viselkedést és a tanulságokat. Okultam belőlük! Most egy mesét szeretnék elmondani, egy tanmesét, okulásul!

Egyszer volt, hol nem volt a XXI. század. Ebben a távoli időszakban rengeteg új dolog alakult ki, amelyek többsége az emberiség javát szolgálta. Már az előző század is a megújulás korszaka volt, a tudomány olyan fizikai gátakat szakított fel, ami régen csak Verne fantáziára épülő könyveiben volt olvasható, a kémia ontotta magából azokat a felfedezéseket, melyeknek köszönhetően egy pirula beszedésével, addig halálos betegségekből gyógyultak fel az emberek. A szórakoztató iparág is átalakult és egy teljesen új ágazat jött létre, ami igazán az emberi erények kitűnőségét prezentálta: a sport! A különböző sportágakban tényleg az emberiség legtehetségesebbjei versengtek, akik embertársaikat felülmúlták egy sor szellemi és fizikai tulajdonságukkal! Ahogy telt- múlt az idő a meglévő sportágakon kívül újabb sportágak kerültek felszínre, de egyik sem volt lebecsülendőbb a másikkal szemben. Lassanként kialakult a testépítés nevű sportág, aminek képviselőit, minden ember csodálattal figyelte, bár szavaival nem ezt támasztotta alá. Ekkor már a kizárólag dicsőségért folyó sportküzdelmek kezdtek hatalmas üzletággá válni, maguk a sportolók pedig eladható portékává vagy inkább egy darab adható-vehető húsdarabbá. Azonban a néptömegek szemében a sportolók becsülete semennyit sem csökkent, sőt egyikük-másikuk kultuszszeméllyé nőtte ki magát. Az üzletté válás folyamatából a sportolók is kivehették a részüket, ők is dúsgazdaggá válhattak, feltéve, ha teljesítményüknek köszönhetően, huzamosabb ideig, a világ élvonalába tudtak tartozni. Ennek érdekében kifejlődött a sportokhoz ma már közvetlenül hozzátartozó ágazat, a teljesítményfokozás, a doppingolás! A sportoló dönthetett, vagy hiábavalóan küzd a doppingolás ellen vagy beáll a sorba, és óriási kockázatot vállalva megkísérel a világ tetejére állni! A döntés egyértelmű volt! A sportolónak más választása nincs! Most azt is elmesélhetném, hogy miként csavarja ki a média a leghíresebb sportolókat is, ha csak a második helyen végez vagy picit haloványabban teljesít, majd ugyanez a veszedelmes hiéna, hogyan veszi le a keresztvizet, hogyan mocskolja be egy ember egész életének becsületes munkáját, ha pozitív doppingtesztet produkál! Egyébként a legtöbb sportolónak az a véleménye, hogy a doppingvizsgálat és eredményei a világ egyik legnagyobb színházává nőtte ki magát! De nem itt folytatom a mesét! Ez a része is szomorú, de van még egy olyan tényező szereplése, ami még szomorúbbá tehet egy vidámnak induló történetet. Ez a tényező a tömegsport! A XX. század végére hatalmassá nőtte ki magát ez a mozgalom, aminek egyik sajnálatos mozgatórugója a trend lett. Ami nem tartozott a divatos elfoglaltságok közé, azt szégyen volt űzni, még ha esetleg egészségesnek is találták, de ha divatba jött ugyanez a tevékenység, boldog-boldogtalan nekiesett. A testépítéssel ugyanez történt! Olyanok is eljártak az edzőtermekbe, akiket nem érdekelt maga a sportág, akik nem edzéseikkel törődtek, hanem azzal, hogy mindenki látja, ő bizony edzésbe fogott! Természetesen egy edzőhelyiségben olyanokkal is találkozhattak, akik életük céljává vált a versenyszerű testépítés, a diétákkal, a brutális edzésekkel együtt. Ezeken a sportolókon hihetetlen mennyiségű izomzatot láttak, amit nem kis irigységgel figyeltek! Ekkor általában a kikapcsolódásként, a szabadidő eltöltéséért edző "hétvégi testépítő", a strand leendő bajnoka, a műkörömkirálylányok és a bulicicák kedvence a könnyebbik oldalt megközelítve, doppingolásba kezdett. Tehette, hiszen a sportágra ráakaszkodó dílerektől, bármit beszerezhetett, amit akart. És innentől válik a mese X-aktává. Nem titkolom el a történet folytatását, de valódi titkos aktához illően, adatok nélkül folytatom és mint Mulder ügynök társa, Scully, fogadják némi gyanakvással a további történetfolyamot és minden mondatban, szóban keressenek igazságot, magyarázatot és tényeket. Folytatódjék a mese a mesében:

Valahol az Óperenciás-tengeren túl, létezett egy nem létező város, nem létező edzőterme. Itt hallottam egy meg nem történt esetről. Ebben a szépnek nem nevezhető városban (hiszen nem volt mézeskalács teteje a házaknak, nem kolbászból épültek a kerítések) éldegélt egy cseppet sem kiemelkedő képességekkel rendelkező fiatalember, akinek egyetlen erénye, hogy rendes emberként naivitása az egekig nőtt. Ez a fiú nem indult el tarisznyával a hátán, hogy kiszabadítsa és feleségül vegye az ország királylányát, erre nem volt szüksége, mert már kiegyensúlyozott kapcsolatban élt egy olyan lánnyal, akinek szeretetét magáénak tudhatta. Javítanom kell: nem a városban élt, hanem mellette egy névtelen faluban. Ebből a faluból szinte nap, mint nap útra kelt, hogy a cseppet sem nagyvárosban felkeresse, azt a bizonyos nem létező edzőtermet. Erről az edzőteremről az a hír járta, hogy a lehető legjobban próbálnak mindenkit lebeszélni a doppingolásról (magyarul kokszolásról). Sajnos ekkor már a kis ország legtöbb edzőtermében szokássá vált azoknak az embereknek is a rendszeres, minden tudást nélkülöző agyonkokszolása, akiknek még a legtávolabbi gondolataikban sem szerepelt a versenyzés. Igen, ekkor már nagyon vészterhes idők jártak! Sajnos a nem létező terem vezetői és a némi tapasztalattal rendelkező, de a nem létező edzőterembe járó versenyző testépítők minden igyekezete ellenére sikerült olyanok körébe is begyűrűznie a doppingolásnak, akiknek semmi okuk, hogy ezekkel a készítményekkel éljenek! Mi volt ennek az oka? Helyesebben nem mi, hanem ki! Járt ebbe a nemvolt terembe egy olyan ember, aki abból élt, hogy másokat jó alaposan átvert. Szemrebbenés nélküli hazugság világbajnok volt! Ez a látszólag kedves ember néha eladott ezt-azt, nem törődve azzal, hogy mások jól járnak-e az eladott dologgal vagy, hogy nem lesz-e nekik valami bajuk tőle. Miért sikerült mindenkit becsapnia? Mert tényleg látszólag kedves volt, mondhatni egy aranyszívű ember. Az utolsó nadrágját is elkérhetted tőle! Ez egyébként addig tartott, amíg az illető hátat nem fordított, attól kezdve a legalávalóbb ember voltál a szemében és ezt mindenkinek elmondta, természetesen csak akkor, ha nem hallhattad! Ez a nem létező útiárus találkozott a faluban lakó egyszerű, de hiszékeny fiúval! Az árus elővette legszebb rókamosolyát és elmondta az egyszerű fiúnak, hogy mitől lehet nagy és erős, rövid idő alatt. Ráadásul -mit ad az ég- az árus rendelkezett ezekkel a szerekkel. Mivel a mindenki barátja árus, nem ismert gátlásokat, jó sok mindent rátukmált az egyszerű fiúra, ráadásul semmi felvilágosítást nem adott neki, hogy miként használja, ha nem akar komoly bajba kerülni. A fiú boldog volt, hiszen az árus megesküdött neki (a becsület szavára!!!!!), hogy igen erős és nagy lesz! Arról, hogy mit egyen, mit ne tegyen egészsége megőrzése érdekében fogalma sem volt! Ő falusi fiú révén ette a szokásos, lilahagymás, szalonnás reggelijét, a pörköltes ebédjét és a zsíros kenyeres vacsoráját! Mindezt tetézte, hogy a hétvégenként esedékes pohárfenekére néző verseny állandó résztvevője volt (úgy hallottam, nem málnaszörp volt a pohárban, de ez csak egy mese). Azt hallottam, hogy a következőket tapasztalta: nem lett erősebb, csak egy hangyányit, olyan vízfeje lett, hogy néha összetévesztették a hidroglobusszal. Izmosodni talán egy fikarcnyit izmosodott! Mindezeket évek alatt felhalmozott tudatlansága eredményezte és az, hogy olyan embertől kért tanácsot, akivel az ördög is félve fog kezet. Meg is lett az eredménye! Egy másik mesélő, nem létező közeli barátja azt mesélte, hogy a falusi fiú olyan magas vérnyomással küszködött, hogy egyre gyakrabban eleredt az orra vére és még állnia is nehezére esett. Állapota egyre rosszabbra fordult és nem ment el egyetlen druidához sem, mondván nincs neki semmi baja! Aztán szépen besárgult! Szeme fehérje úgy nézett ki, hogy néhány gyengébb lelkületű alkoholista is elszörnyedt volna a máj látható betegségétől. A fiú továbbra is szedni akarta brutálisra növelő szereit, mert állította, hogy nem ettől sárgult be, hanem valami rossz dolgot ehetett! Ekkor már a "Kaszás" örömében táncolni kezdett, hiszen újabb áldozatot kísérhet át a másvilágba. A fiú szerencséjére azonban olyanokkal volt körülvéve, akik halálosan aggódtak érte! Ennek köszönhető, hogy a "Kaszás" kinyújtott kezét vissza volt kénytelen húzni! No meg annak, hogy a fiú egyre pocsékabbul érezte magát. Ekkor döntött úgy, hogy a nem létező város szomszédságában lévő, nem létező város druidájához fordult segítségért! A mese vége, hogy a fiú lassú, hosszadalmas gyógyulásnak indult! A halál szele megérintette, ezért megijedt! Talán azt is megfogadta, hogy semmi olyanba nem kezd bele, amit nem ismer legalább egy kicsit! Azonban az lett volna az igazi, ha nem halálfélelme készteti erre, hanem józan esze. De ez csak egy mese! Talán nem is igaz!

Azt ígértem, hogy lesz tanulsága a történetnek! Ha én most ezt elmondom, többé nem lesz tanulság! Ha nem sikerült levonni a kellő következtetéseket, olvassuk el újra és újra a történetet. Általában egy szomorú történetben mindig sikerül bűnbakot találni! Hogy ebben a mesében ki a főgonosz?! Egyértelmű: a XXI. század!