Fogyás stimulánsok nélkül!
Huggulee Guggulee
Persze, hogy viccelek, ki a fenének jutna eszébe valami olyanról beszélni, amit "Huggulee Guggulee"-nak hívnak? Amiről tulajdonképpen beszélni fogok, az egy Commiphora Mukul nevű gyógynövény, amit Guggulnak is ismernek. Amennyire érdekes nevei vannak ennek a növénynek, legalább annyira érdekes hatást gyakorol az emberi szervezetre! Igazából a Guggul olyan hasznos gyógynövény, hogy amikor megismerkedik csodálatos hatásaival, soha többé nem lesz kedve viccelődni vele.
A Guggul egy Indiában termő fa, amely a törzsén ejtett vágásokon keresztül gyantaszerű levet enged. Ezt a gyantát évszázadok óta használják India hagyományos gyógyászatában, az Ayurvedában. Modern világunkban, ahol a vegyészet igen fejlett, ezt a gyantaszerű folyadékot feldolgozzák és megtisztítják, és azután standardizálják, hogy a hatóanyagai, a Z és E Guggulszteronok az adott mennyiségben legyenek jelen a termékben. Ez a két vegyület magas fokú humán bioaktivitással rendelkező növényi szterol, és tanulmányok kimutatták, hogy sokfajta biológiai folyamatra vannak hatással, többek között a pajzsmirigy-anyagcserére, a koleszterinszint szabályozására és a bőrfunkciókra. Ezeken a területeken a Guggulszteronok nagyon hatékony modulátoroknak bizonyultak, majdnem gyógyszer minőségű hatásmechanizmussal.
A testépítés, mint az esztétikum sportja, nemcsak a kemény izomzat felépítésében érdekelt, hanem a zsírraktárak csökkentésében is. Lehet Ön 120 kiló, és félelmetes izomnövekedést tapasztalhat, de ha hat centiméter bőr alatti zsírréteg fedi egész testét, nem fog szépen mutatni. Biztos, hogy esztétikailag nem lesz szemet gyönyörködtető, és néhányan akár puffancsnak is hívhatják. Hát, ha Ön valamennyire is hasonlít a Guggul fához, biztos hogy nem örül annak, hogy csúfolják, így mindent meg fog tenni, hogy a lehető legjobban nézzen ki. Szerencsére a zsírvesztés tekintetében a Guggul megérti az Ön dilemmáját, és rendelkezésére áll, hogy segítsen céljai elérésében.
Először akkor kezdtek érdekelni a Guggulszteronok, amikor néhány tanulmányban olvastam pajzsmirigy-stimuláló hatásukról. Rájöttem, hogy a Guggulszteronoknak közvetlen stimuláló hatásuk van a pajzsmirigyre egyes enzim-mechanizmusokon keresztül. Az egyik tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a Guggulszteron életképes megoldás a pajzsmirigy alulműködési zavarainak kezelésére. Ezzel az információval felvértezve azonnal beszereztem standardizált Guggult a gyógynövény-kereskedőmtől. Ez a Guggul termék sárga porból készült, és 2,5 százalékos standardizált Guggulszteront tartalmazott, állítólag. Odaadtam néhány embernek, hogy ellenőrizzék hatásait a testhőmérsékletre és a zsírégetésre. Meglepetésemre egyikük sem tapasztalt átütő eredményeket a termékkel, még nagyobb adagokban sem.
A következő lépésben tanulmányoztam, hogyan dolgozzák fel a Guggult, hogy biztos a legjobb anyagot kapjam. Sok utánajárás után rájöttem, hogy a Guggult kétféleképpen dolgozzák fel. Az egyikben oldószer segítségével vonják ki a Guggulszteronokat, amely alacsony hatékonyságú sárga port eredményez. A másik feldolgozási mód erős kávéhoz hasonló barna port állít elő, és természetesen dolgozzák fel, a régi indián praktikák szerint. A termék, amelyet először beszereztem, az alacsony hatékonyságú, oldószerrel kinyert Guggul volt.
Annak reményében, hogy van különbség a kétfajta kivonat hatékonyságában, elhatároztam, hogy megszerzem a nagyobb hatékonyságú barna port. Meglepetésemre felfedeztem, hogy a piacon szinte mindegyik termék a sárga, alacsony hatásfokú porból készült, a kávéhoz hasonlatos kivonatot egyszerűen nem lehetett megtalálni! Kétségbeesésemben elhatároztam, hogy kutatást végzek Indiában, hogy megtaláljam a kívánt kivonatot. Sok utánajárás után megtaláltam a nehezen hozzáférhető barna Guggul kivonatot, és azonnal rendeltem belőle kipróbálásra.
Ezúttal, mikor odaadtam egyeseknek kipróbálásra, teljesen eltérő dolog történt! A minimális reakció helyett a Guggul kivonattól a felhasználók azonnal izzadni kezdtek és nagyon melegük lett. Mikor megmérték testhőmérsékletüket, néhányan közülük drasztikus emelkedést tapasztaltak. Hihetetlen, de néhányan 38,3 fok körüli hőmérsékletről is beszámoltak.
Mit is jelent ez? Először is azt, hogy csupán olyan terméket szabad vásárolnunk, amely nagy hatásfokú, természetes kivonatból készült. Ezt a tényt nemcsak a címkén kell feltüntetni, de személyesen is meg lehet róla győződni, mikor kinyitjuk a kapszulákat. A benne lévő folyadéknak sötétbarnának kell lennie, amely színben és szagban a kávékeverékhez hasonlatos. Ezután jelentkeznie kell a melegség/forróságérzésnek, az izzadásnak, a testhőmérséklet emelkedésének, és amelyek megtapasztalása tényleg megerősíti a Guggulszteron pajzsmirigy-stimuláló képességét. Ez jó hír azoknak, akik fogyni szeretnének, főképp a zsírszövetből/zsírraktárakból.
Amikor a pajzsmirigyet stimulálják, több pajzsmirigy-hormont termel, például tiroxint. Ezek a pajzsmirigy-hormonok erős hatással bírnak az emésztés fokára, direkt katabolikus hatást gyakorolva a zsírszövetre. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a Guggulszteronok stimulálják pajzsmirigyét, hogy több pajzsmirigy-hormont termeljen, amely viszont felgyorsítja emésztését és több zsírt fog égetni. A Guggulszteronok magukban is jó zsírégetőnek bizonyultak, de találtam egy olyan kombinációt, amely nem marad el a fantasztikus Guggulszteronok vagy az ECA stack mögött, mint például az Adipokinetix. Mostanra tudjuk, hogy az Adipokinetix különlegesen hatékony zsírégető, de a munkáját a pajzsmirigyen kívül végzi el.
Rájöttem, hogy ha valaki kombinálja a pajzsmirigy-hormonok zsírégető hatásait az adrenergikus hormonokkal (azaz az adrenalinnal) valami drámai dolog fog következni. Emellett az is érdekes, hogy az ECA típusú fogyasztószerek hajlamosak idővel csökkenteni a pajzsmirigy-hormon szintjét. A guggulszteronok sokat tesznek azért, hogy megakadályozzák ezt a csökkenést, így a fiziológiás zsírégető rendszerek maximálisan működhetnek.
Végső soron a Guggulszteronok a zsír elleni harcban a ketogenikus diétában és a növekedési hormon használata során is használhatók. Idővel a ketogenikus diéta során a pajzsmirigy hatékonysága csökkent, lecsökkentve a T4 átalakulását a hatékonyabb T3-má. Emellett amikor a Guggulszteronokat naponta szedték három hónapon keresztül, progresszív csökkenést eredményeztek a sérülések terén a betegek nagy részénél. A tetraciklin segítségével a gyulladásos sérülések százalékos csökkenése 65,2%-ot ért el, összehasonlítva a Guggulszteronok 68%-ával. Mint láthatja, Guggul barátunk nagyon hatékony a pattanások leküzdésében.
És vajon kinek jó mindez? Hm? Hát, amennyire elmondhatom, szinte mindenkinek. Nincs olyan ember, aki ne vágyna jobb külsőre. Ez különösen igaz azokra, akik anabolikus/androgenikus szteroidokat használnak, mivel ezek hajlamosak fokozni a bőr zsírosságát, és aknéra való érzékenységét. Na lássuk csak, ugye senki nem nevet Huggulee Guggulee barátunkon! Lehet, hogy a neve vicces, de számomra hős. Hol található még egy vegyület, amelynek segítségével zsírt égethet, javíthatja koleszterinszintjét és közben bőre is szebb lesz? Régóta keresem, de nem találtam egy versenytársat sem.
És igen! Mielőtt elfelejtem, az adagolás a következő: 30-60mg háromszor naponta étkezéshez.
Sose felejtse el, hogy a nagy hatásfokú, természetes módon kinyert Guggult tartalmazó terméket válassza! A végső tanácsom pedig az, hogy találja meg ezt az embert, aki ezt ajánlani tudja, rázzon vele kezet és fogadja el az általa nyújtott előnyöket!
{GuggulBolic -Syntrax}

Friss hozzászólások
3 perc 18 másodperc
5 perc 2 másodperc
5 óra 18 perc
7 óra 35 perc
7 óra 47 perc
9 óra 55 perc
13 óra 22 perc
15 óra 38 perc
15 óra 39 perc
19 óra 31 perc