Változások kora II.

Nyomtatóbarát változat

Mindig nagy lelkesedéssel fogtam neki az edzéseimnek, soha nem éreztem azt, hogy inkább máshol lennék, mint az edzőteremben. Észrevettem, hogy hatalmas ösztönzést jelent számomra, ha fejlődést, előrelépést tapasztalok. Ezt nemcsak saját fejlődésemkor éreztem, hanem akkor is, ha máson láttam, hogy kemény edzéseinek eredményeként pozitívumokat tudott felmutatni. Soha nem irigykedtem azok iránt, akik fejlettebbek nálam, mert mindig tudtam, hogy ebben a sportban csak az tud eredményeket felmutatni, aki megdolgozik érte az edzőteremben az edzéssel, és az edzőtermen kívül a táplálkozással.

Egy vérbeli testépítő imádja ezt a szót: fejlődés. Gyakorlatilag ennek a szónak a tartalma tölti ki mindennapjait, e körül forog az élete, mindent ennek rendel alá. Mivel minden áron testépítővé akartam és akarok válni, ezért én is mindig a fejlődést kerestem, mindig új fejlődési hullámért edzettem és ettem. Ezért kellett heti 5 napos edzéstervemen változtatnom, és nem azért, mert új dolgot olvastam valamelyik folyóiratban. Mindenki aki teljes erőbedobással, nagy koncentrációval végzi edzéseit érezni fogja, hogy az idő haladtával sokkal jobban megdolgoztat egy izomcsoportot, mint annak előtte. Ezt jelenti, ha azt mondják, hogy egy sorozaton belül egyre nagyobb intenzitást tudunk gerjeszteni. Ennek egyik következménye lehet az eredményesebb edzésmunka, de következménye lehet az is, hogy fejlettebb izomzattal, koncentrációval ugyanazzal a sorozatmennyiséggel esetleg túledzhetjük magunkat, míg néhány évvel korábban ez az edzésmennyiség szükséges volt a maximális terhelés elérésére. Néha a kevesebb több. Amikor megpróbáltam alkalmazni a Mentzer testvérek "Heavy Duty"-nak nevezett edzésrendszerét, szinte azonnal éreztem, hogy révbe értem. Elmondhatom, hogy ezt a rendszert már lassan 4 éve alkalmazom sikeresen, és nem érzem úgy, hogy váltanom kellene. Persze hozzáteszem, hogy a módszeren belül mindig alkalmaztam kisebb-nagyobb változásokat, de az alap a mai napig megmaradt. Aki nem ismerné annak röviden összefoglalnám, hogy mi a Heavy Duty lényege.

A Heavy Duty arról szól, hogy néhány igen kemény sorozatban annyira megdolgoztatjuk izmainkat, amennyire csak emberileg lehetséges. Ez a módszer megköveteli minden egyes sorozatnál az erőltetett és a negatív ismétléseket, a súlycsökkentő sorozatokat, a részismétléseket és ezek kombinációit. Nem mindennapi terheléssel kell porrá zúzni izmainkat, magasra csavart intenzitással. Mivel az abszolút teljes kifáradásig kell hajszolni magunkat, jóval kevesebb sorozat is elegendő lehet a teljes értékű munkához. Eleinte 3 sorozatokkal dolgoztam, majd idővel áttértem a gyakorlatonként 2 sorozatos edzésre. A tapasztalt eredmény fenomenális érzés volt! Mivel csak két teljes sorozat a norma, ezért ezekbe minden energiát bele tudok fektetni, szinte megszűnt az a pszichológiai kerítés, ami arra ösztönzi az izmokat, hogy tartalékoljon az elkövetkező 3-4 sorozatra. Megdöbbentő mértékű munkára tudom fogni minden izomcsoportomat, szinte nincs olyan terület, ami nem 100%-os terhelést kap. Ez azt eredményezte, hogy egész testem izomzata folyamatosan erősödik és növekszik, sőt érettebbé, keményebbé válik. Nagy örömmel töltött el az is, hogy azok a gyenge pontjaim is fejlődésnek indultak, amik előtte jottányi fejlődést sem mutattak. Azt azonban megemlíteném, hogy ez az edzésmódszer nem mindenkinél válik be, valaki igényli a több sorozatot és azt, hogy erőltetett ismétlések nélkül dolgozzon. Már megfigyeltem, hogy más emberekhez képest nagyon oda tudok koncentrálni arra a dologra, amit éppen csinálok, nehezen terelődik el, terelhető el a figyelmem. Talán ezért vagyok képes gyakorlatonként két sorozattal ugyanúgy megdolgoztatni az izomzatom, mint más 3-4 esetleg 5 sorozattal. Ha úgy érezzük, hogy koncentrációnkban vannak szünetek, ez a módszer nem nekünk való! Egyáltalán nem kell magunkat azért szégyelni, mert egy edzéstechnika nem válik be! Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyunk jó testépítők vagy, hogy nem edzünk elég keményen. A testépítésben az a szép (több más dolgon kívül), hogy edzéstervünk tükrözi egyéniségünket, genetikai és mentális adottságainkat, mondhatni hozzáigazodik testalkatunkhoz. Nyugodtan alakítgassuk, formáljuk programunkat, próbáljunk ki különböző technikákat. Ha tényleg lelkesen, nagy odafigyeléssel, lelkiismeretesen dolgozunk a teremben, szinte egyből érezni fogjuk, hogy mi az, ami beválik és mit kell kiiktatnunk edzéstervünkből.

Azonban nemcsak ezekben a dolgokban változtattam az évek során, hanem az edzésterven belüli sorrendben, gyakorlatokban, ismétlésekben is. Például gyakran azt olvastam, hogy gyengébb testrészeinket mindig az edzés elején kell megdolgoztatnunk. Természetesen egy jó darabig én is így végeztem edzéseimet, majd egyszer észrevettem, hogy sokkal jobban tudok kizárólag csak a kérdéses izomcsoporttal dolgozni, egyszóval hatékonyabban, ha csak a második izomcsoportként kerül rá a sor az edzésnapon. Nekem mindig is a kar volt a gyenge területem és jórészt azért, mert egyszerűen kevésbé éreztem. Próbáltam külön napon foglalkozni a karjaimmal és ekkor tapasztaltam, hogy sokkal nagyobb összehúzódást tudok produkálni például a bicepszben, ha a másodikként edzem. Ma már a bicepszet a mell után, a tricepszet a váll után dolgozom meg, és olyan mértékű izommunkát vagyok képes elvégezni ezen a két területen, mint még soha. Edzés után gyakorlatilag képtelen vagyok behajlítani a karom. Annyira érzem minden egyes ismétlésnél teljes hosszában az izmokat, hogy szinte biztos vagyok az edzés sikerében és a fejlődésben. Teszem hozzá, hogy így edzve ismét megerősödött annyira a bicepszem és a tricepszem egyaránt, hogy ma már nagyobb súlyokkal, de sokkal hatásosabban dolgozom, mint mikor először fogtam munkára karjaimat. Talán azért tűnik jobb megoldásnak másodikként edzeni gyenge területeinket, mert első izomcsoportként edzve, az edzés elején még sok energiával rendelkezünk, talán többel is, mint kellene és így esetleg a kelleténél nagyobb súlyokat mozgatunk, és talán egy pici csalás is kerül a mozdulatba, talán más izomcsoport is bekapcsolódik. Néha azonban előfordul, hogy bizonyos időszakban egy edzésnapon foglalkozom a karjaimmal és mindig cserélgetem a sorrendet, hol a bicepsszel, hol a tricepsszel kezdek neki a munkának. Egyáltalán nincs lelkiismeretfurdalásom, ha valamin változtatok, például az edzés sorrendjén, a gyakorlatokon vagy a sorozatok mennyiségén. Edzéseimben soha nem volt semmi kőtáblába vésve, soha nem követtem vakon egy papírlapra írt gyakorlatsort. Nyugodtan iktattam, iktatok be valami mást az edzésembe, mert a teljes összpontosításnak köszönhetően a megváltoztatott edzés teljes mértékig hat, de csak egy bizonyos ideig. Egyébként nem hinném, hogy azok a sportolók, akik rendelkeznek feltűnően gyenge izomcsoportokkal, nem edzik meg kellően az érintett területet, csak előfordulhat, hogy az izomcsoport annyira hozzászokott az alkalmazott gyakorlatosorhoz, ismétléstartományhoz és egyebekhez, hogy egyszerűen nem reagál kellő mértékben. Talán, apró változtatások is segítenek, mint például a gyakorlatsorrend felcserélése vagy új gyakorlat beiktatása. Sokszor látom azt az edzőteremben, hogy ugyanazokat a gyakorlatokat végző emberek, talán ugyanazokkal az ismétlésekkel is dolgoznak és nem tudnak elmozdulni a holtpontról. Táplálkozási szokásaimat is az állandó előrelépés vágya alakította. Talán eltérő módon, de nem szokatlan módszerrel közelítem meg ezt a kérdést, de erről majd legközelebb mesélek.